Administrator

Administrator

2012. március 10. szombat 02:28

Utazás kiállítás 2012

A Balatonfenyvesi Turisztikai Egyesület az idén is képviselte Balatonfenyvest az Utazás 2012 kiállításon március 1.és 4. között Budapesten. A Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság társkiállítójaként igyekeztünk kiadványainkat, tagjaink szóróanyagait terjeszteni. Kérdőív kitöltésére kértük a látogatókat, hogy megismerhessük utazási szokásaikat.Sok munka, tanulságos beszélgetések, értékes információk, tapasztalatcserék jellemezték e pár napot.

2012. március 15-18. között lesz az 5. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton, a Budapest Sportiroda (BSI) szezonnyitó futóeseménye, mely számos különféle lehetőséget kínál arra, hogy a magyar tenger partján kezdjük el a 2012-es futószezont. A távok teljesíthetők egyéniben, párban vagy csapatban, és csatlakozni lehet négy, kettő vagy akár csak egy napra is a mezőnyhöz.

Az 5. BSI Balaton Szupermaraton keretében négy nap alatt lehet körbefutni a Balatont, összesen 195,4 kilométer várja a futókat.

A BSI FélBalaton Szupermaratonon két nap alatt 95,8 kilométer teljesíthető Badacsonytól Siófokig.

Aki már a tavasz elején szeretne egy maratonnal indítani, március 17-én állhat rajthoz a BSI MaratonFüreden.

Az ultrafutók pedig bármely naphoz csatlakozhatnak a BSI Balaton Szupermaraton+ keretében.

Az első napon a mezőny Siófokról indul, a cél Fonyódon lesz 46,7 kilométer megtétele után. Innen rajtol el a második nap, a cél 52,9 kilométerre van Szigligeten, a vár alatt. A harmadik napon Badacsonyból indul a mezőny, itt már a FélBalaton Szupermaraton teljesítői is csatlakoznak a 43,6 kilométeres távhoz Balatonfüredig. A negyedik napon a Balatonfüredről Siófokig tartó 52,2 kilométeres szakasz zárja az eseményt.

A Balaton megkerülése különleges élmény, amit csak fokoz, hogy futás közben láthatjuk a Tihanyi Apátságot, Badacsony hegyét, a Szigligeti Várat, és az útvonal egy része a tó partján halad.

Bővebb információ: www.futanet.hu

2012. február 16. csütörtök 02:42

Tájékoztató a partvédelemről

TÁJÉKOZTATÓ

Balatonfenyves, Központi szabad strand keleti szakasz partvédelem felújításáról, korszerűsítéséről

Történeti áttekintés a beruházás időszerűségéről:

A partvédelmi érdekeltségi kör magalapításának gondolata már a 30-as évek elején megfogalmazódott, de az első tényleges szervezési lépések megtételére, csak 1935-ben került sor. Az 1936 évi szokatlanul magas vízzel és viharokkal beköszöntő télutó aztán megmutatta, hogy partvédelem kiépítése nélkül, a tóhoz közeli ingatlanok elhabolódása nem lesz másként kezelhető. A sorozatos intő jelek ellenére, a tervezett beruházás előkészítése hosszan elhúzódott, mígnem aztán 1938-ban megkezdődtek, a jelenlegi partvédőmű 1.100 méter hosszúságú szakaszának építési munkálatai. A műtárgy szerkezete, a Kaáli Nagy Dezső mérnök által tervezett és Róla elnevezett KND ? rendszerű, vasbetétes beton és kő kombinációjából összeállított partvédőmű, műszaki és technológia előírásai alapján került megépítésre. A vasbeton műtárgy tényleges építése 1942-ben befejeződött, míg 1943-ban a mögöttes területek tereprendezése valósult meg, a parti sétány kialakításával, növényzet telepítésével és padok elhelyezésével.

A II. világháborút követően, az 1947-es és 1948-as sajtóközlemények a partvédőmű komoly károsodásairól számolnak be, melyek szerint annak töltése számos területen megsérült, a tó vize az építményt a sétány felől alámosta és ennek következtében a betonszerkezet több helyen beszakadt. Az újságok híradásainak, valamint néhány befolyásos fenyvesi tulajdonos közbenjárásának köszönhetően, a Gazdasági Főtanács hamarosan pénzt adott a helyreállítási munkálatok elvégzésére.

Az ezt követő évtizedekben a jégzajlások, valamint a viharos hullámverések káros hatásainak további csökkenetése érdekében elkészült, a már megépített vasbeton műtárgyak előtti partvédelmi kőszórás. Mindezek alapján tény, hogy elődeink is folyamatosan szembesültek azokkal az időjárási viszonyoktól függő problémákkal, amelyek napjainkban is jellemzik és meghatározzák az üdülési idényre való felkészülés feladatait.

Projekt bemutatása és annak szükségszerűsége:

Az elmúlt 70 év, annak rendezetlen tulajdonosi viszonyai, a közelmúltban tapasztalt extrém időjárási viszonyok, valamint a tó szabályozási szintjének módosítása, a folyamatos és évről-évre kihívást jelentő karbantartási munkákon túl, szükségessé tették a strand partvédelmének felújítását. Ezen szándék megvalósítása érdekében pályáztunk és nyertünk, így az őszi kedvező balatoni vízállás miatt, az eredeti elképzeléstől korábban - 2011. december 14-én - megkezdődhetett a beruházásunk. Ennek során a tavaly elkészült gyermek fövenytől keletre 370 folyóméter hosszú szakaszon fogjuk a partvédelmet átépíteni. Mindezt ?A balatonfenyvesi Központi szabad strand szolgáltatásainak mennyiségi és minőségi fejlesztése a család- és kerékpárbarát szolgáltatások jegyében? című, DDOP-2.1.1/D-09-2010-0005 azonosító számú és mindösszesen öt a strandon megvalósuló beruházást magába foglaló nyertes pályázatunk keretében, annak egyik önálló projektjeként valósítjuk meg. Csak ennek a munkának a költségvetése közel bruttó 45.000.000,-Ft. A pályázati konstrukció alapján a bekerülési költségek fele finanszírozható uniós pályázati forrásokból, míg a másik felét nekünk kell állnunk.

Az engedélyes létesítési, valamint az ennek megfelelően elkészített kiviteli tervdokumentáció szerint, a meglévő partvédőmű szerkezete a feltárt hibahelyeknél, mind a kőmag, mind a vasbeton lemez tekintetében kijavításra és megerősítésre kerülnek. A régi partvédelemre átlag 15 cm, de a geodéziai felmérések szerinti aktuális szintadatoktól függően, helyenként vastagabb vasbetonlemez kerül, dilatációk közbeiktatásával. Ennek célja a rézsű, járólemez, valamint a hullámtörő gerenda megerősítése, továbbá a magassági szintek, jelenlegi balatoni szabályozási szinthez történő igazítása. Mindezek mellett a rézsű alsó részére új betonfog kerül, víz alatti betonozással. A felújított műtárgy szerkezetében további újdonság a hagyományos partvédőművekhez viszonyítva, hogy az Eötvös és a Nádasdi utca vonalától kissé keletre 2 db, az Óriáscsúszdától kissé nyugatra 1 db, homokkal fedett fövenyes bejáró kerül kialakításra. Ennek célja, hogy a sétány északi oldalától kiinduló fövenyes rézsűn keresztül a tómeder könnyedén megközelíthető legyen, a gyermekek és mozgáskorlátozott személyek balesetveszély nélkül juthatnak így a vízbe. Egyidejűleg a sétány eredeti, jól megszokott funkciója sem sérül, annak vonalvezetése az átépítendő szakaszon nem változik.

A Balatonra előírt partvédelmi magassági szintek elérése érdekében szükséges a partvédőmű mögötti füves terület, valamint a sétány magassági szintjeinek megemelése. Ez szükségszerűen jelenti a füves terület feltörését, feltöltését, majd füvesítéssel, gyepszőnyeggel történő ismételt lefedését. Szükséges a sétány szegélymagasságainak módosítása, valamint az új szintekre történő felhomokozása. Tekintettel arra, hogy Központi strand nyílt csapadékvíz-elvezető árkainak átereszei a partvédőmű rézsűjéhez csatlakoznak, illetve az átépítendő parti sétány alatt húzódnak, terveink között szerepel ezek felújítása, a meglévő és sérült betonátereszek, hosszú élettartamú és könnyen tisztítható csövekre történő cseréjével.

A projekt kivitelezője által közölt ütemterv alapján a beruházás várhatóan 2012 áprilisának végéig lezárul, de az időpont természetesen függ az időjárási viszonyoktól. Addig kérjük türelmüket és megértésüket a munkaterület lezárásából adódó esetleges kellemetlenségekért, mivel a cél Balatonfenyves szebbé, komfortosabbá tétele.

Balatonfenyves, 2012. február 15.

Lombár Gábor sk.
polgármester

2012. február 16. csütörtök 03:45

Elismerés a Hubertus-Hof szállodának

Most egy igazán örömteli hírt szeretnénk megosztani Önökkel.

A Hubertus-Hof Étterem immár másodszorra is elnyerte a Magyar Turizmus Minőségi Díjat.

Az idei évtől azonban már szállodánk is büszkélkedhet ezzel a megtisztelő címmel.

Az elsimerés a Hubertus-Hof Szálloda*** és Étterem részére a 2012-től 2014-ig tartó időszakra szól, amely idő alatt bármikor titkos ellenőrzést tarthat a szakmai zsűri.
A díj, amelyet a Hubertus-Hof Étterem először 2008-ban nyert el, garanciát ad arra, hogy az adott szolgáltató valóban megfelel a kategóriáján belül elvárható követelményeknek mind a vendégek, mind pedig a szakma elvárásainak figyelembevételével.

Somogy megyében egyedüliként a Hubertus-Hof Étterem, országos szinten pedig mindössze 14 étterem található a díjazottak között.

hubertus_q

A dijazottak teljes listáját itt lehet letölteni.

A hivatalos díjátadóra március 1-jén kerül sor a Budapesti Utazás Kiállításon.

Köszönjük az Önök bizalmát is!

És ne feledjék, a torkos csütörtök idén sem marad el!

2012. február 14. kedd 07:48

Téli képek

Fotók: Márton lászló
2012. február 08. szerda 21:37

Kijelölték a jégpályát Fenyvesen

Csütörtök délelőttől kijelölt jégpálya fogadja az érdeklődőket Balatonfenyvesen a Csalogány strandnál. Tóth József a turisztikai egyesület elnöke elmondta, hogy 21 centiméteres jégvastagságot mértek szerda délután, ami bőven alkalmassá teszi a tó jegét a sportolásra.

Szerencsére a Csalogány strandnál szinte tükörsima a jég, csak a part közvetlen közelében van egy szakaszon hullámos fagyás, melyet szivattyúzással tüntetnek el ? tette hozzá a turisztikai szakember.

Farkasordító hideg, havazás, hófúvás...

Időjárási veszélyek, fagyhalál megelőzése

Az elkövetkező napok időjárását egy az Északkelet-Európa feletti anticiklon és annak peremén kialakuló mediterrán ciklon együttese alakítja majd, mely hatására várhatóan sokfelé valószínű váltakozó intenzitású havazás, sarkvidéki hideg levegővel társulva.

Az alacsony hőmérsékletet már eddig is fokozatosan érzékelhettük és a következő napokban is mínusz 10 és mínusz 20 C fok közötti alacsony hőmérséklet várható.

Tekintettel a fentiekben említettekre, figyelmükbe ajánlunk néhány hasznos tanácsot:

  • A veszélyhelyzetek megelőzése érdekében fordítsanak nagyobb figyelmet a fűtetlen lakásokban élő főként idős személyekre, a mozgási problémákkal küzdő személyekre, illetve a fedél nélkül élő hajléktalanokra!

  • Az elkövetkező napokban látogassák meg többször, közeli és távoli hozzátartozóikat, szomszédjaikat, ismerőseiket! Lehet, hogy segítségre szorulnak.

  • Ellenőrizzék, hogy otthonukban és segítségre szoruló családtagjaiknál elég tüzelő van-e a fagyos napokra előkészítve!

  • Idős vagy nehezen mozgó hozzátartozóiknál, segítsenek a lakás, ház befűtésében!

  • Amennyiben utcán találkoznak hajléktalan személyekkel, ne menjenek el mellettük, kérjék meg őket, hogy fáradjanak be a fűtött szállókra saját érdekükben. Ha nem fogadják meg tanácsukat, legalább egy pohár forró teával segítsék ki őket!

  • Az utcákon, közterületeken a hideg és a várható havazás miatt mások is segítségre szorulhatnak, kérjük figyeljenek egymásra és segítsenek, ha tudnak!

A fagyhalál veszélyei, mire is kell figyelni!?

Az úgynevezett fagyási sérülések nem csak fagypont alatti hőmérséklet során jöhetnek létre. Testünk hajszálerei összehúzódással védekeznek, így a végtagokon lecsökken vagy megszűnik a vérkeringés.

Teendők: - Meg kell akadályozni a további lehűlést! (takaró, meleg hely)

  • Szűk ruházattól, tárgyaktól szabadítsuk meg az érintettet!

  • Itassunk a sérülttel meleg, alkoholmentes italt!

  • Nem szabad a sérült testrészeket dörzsölni, meleg víz alá rakni és hirtelen felmelegíteni!

A rendőrség is fokozottan figyel és intézkedik az alábbiakban felsoroltak alapján:

- Felvettük a kapcsolatot a hajléktalan szállókkal, egyeztettünk a polgárőrökkel, akik személyismeretüket felhasználva figyelmet fordítanak az egyedül élő idősekre, illetve a hajléktalanokra, hiszen ők azok, akik leginkább ki vannak téve a kihűléses halálesetek veszélyének.

- A megyei ügyelet soron kívül fogadja az erre a célra létrehozott zöld számon (112, idősvonal 06/80-200-676) bejövő hívásokat.

- Valamennyi közterületen szolgálatot ellátó rendőr felkeresi az előtte ismert egyedül élőket annak érdekében, hogy megbizonyosodjon ellátottságukról.

- Kiemelt figyelmet fordítunk a hajléktalanok korábban felmért tartózkodási helyeinek visszatérő ellenőrzésére.

Kérjük az állampolgárokat, tegyenek bejelentést azokban az esetekben, amikor távolabb élő hozzátartozójukkal, ismerősükkel váratlanul, minden különösebb indok nélkül megszakad a kapcsolatuk, életjelet semmilyen formában nem adnak magukról, amikor ismerten otthontartózkodó szomszédjuknál nem észlelnek fűtésre utaló jelet vagy életvitelszerű mozgást!

Somogy megyében a SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Konzorcium Gesztorszervezete várja a hívásokat a 06/82-511-613-as telefonszámon, valamint a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ a 06/82-510-982-es telefonszámon és személyes megjelenést követően is segítséget nyújt!

Amennyiben információjuk van arról, hogy ismerős vagy ismeretlen személyeket kihűlés veszélye fenyegeti, bejelentést tehetnek az ingyenesen hívható 112-es telefonszámon, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 06/82-502-700-as ügyeleti telefonszámon és az idősvonal 06/80-200-676-os zöld számán!

Hívjon bátran, hogy segíthessünk!! 

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG

Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c. Pf.:121

TEL:82/502-700-2732, FAX:82/502-700-2772

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

2012. február 03. péntek 14:57

Tudnivalók a jegén való tartózkodásról

A szabadvizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog, és csak olyan helyeken, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá.

Tilos a szabadvizek jegén tartózkodni:

  -  éjszaka és korlátozott látási viszonyok között,

  - járművel, a biztonságos munkavégzés kivételével,

  -  kikötők és veszteglőhelyek területén,

  - folyóvizeken.

A vízirendészet rendőri szervei ellenőrzik a szabad vizek jegén tartózkodás szabályainak megtartását. Jogsértések észlelése esetén súlyosabb szankciót is alkalmazhatnak (helyszíni bírság, szabálysértési feljelentés).

Kérjük a lakosságot, amennyiben a Balaton befagy, úgy a jégen tartózkodás fent ismertetett szabályait tartsák be.

Arról, hogy a Balaton jege sportolásra alkalmas-e vagy sem, célszerű a különböző médiákból is tájékozódni.

Néhány további íratlan szabály, amit jégre lépéskor tanácsos szem előtt tartani:

  • ne menjünk mélyvizű területek feletti jégre, mert fokozottan veszélyes,

  • a parttól ne távolodjunk el nagyon, mert drasztikusan csökken a belátható jégfelület, így nem látjuk csak a hozzánk közeli területeket, és esetleg a szabad vízterületek, vagy vegyes jégterületek elzárnak minket a kijutási lehetőségtől,

  • soha ne tartózkodjunk egyedül a jégen,

  • legyen nálunk feltöltött mobil telefon, egy esetleges baleset, vagy elesés során bekövetkezett egyéb súlyos sérülés esetén a segélyhívásra (1817-es vízi segélyhívó, vagy a 112-es segélyhívó telefonszám),

  • jégbeszakadás esetén először mindenképpen a tűzoltóságot értesítsük, mert ők rendelkeznek elsősorban a jégből mentéshez szükséges eszközökkel és megfelelően kiképzett szakemberekkel (105-ös segélyhívó),

  • soha ne aludjunk el a jégfelületen.

<< Első < Előző 81 82 83 84 Következő > Utolsó >>
81. oldal / 84
fonyodi_logo_w police_somogy_w sunmarine_w maxerbanner50-2